Súlyok és méretek

Állatleírás

A kerti poszáta (Sylvia borin) egy közepes méretű, visszafogott megjelenésű énekesmadár, mely a szájócsalád (Sylviidae) tagja. Európában és Ázsiában őshonos, de télen Afrika déli részeire vonul. Ez a madár az egyik leggyakoribb és legismertebb poszátafaj, amely gyakran megtalálható kertekben, parkokban és erdők szegélyein.
Megjelenés

A kerti poszáta testhossza általában 13-15 cm közötti, szárnyfesztávolsága 20-25 cm, testtömege pedig 14-20 gramm körül mozog. Tömegéhez képest erőteljes megjelenésű, rövid farokkal és viszonylag hosszú lábakkal rendelkezik. Tollazata nagyrészt egyszerű és visszafogott; a hímek és a tojók megjelenése hasonló. Felsőtestük zöldesbarna, míg az alsó részük világosabb, gyakran halványsárga vagy fehéres, finom sötét csíkozással. A szemeik körül halvány szemgyűrű található, ami néha nehezen észrevehető.
Életmód és viselkedés

A kerti poszáta főként rovarokkal és pókokkal táplálkozik, de étrendjébe beletartoznak a bogyók és más növényi anyagok is, különösen az év bizonyos szakaszaiban. Aktív madár, amely gyakran a levelek között vagy a talajon keresgél élelem után, néha magányosan, néha párban vagy kisebb csoportokban.
Szaporodás

A szaporodási időszakban a kerti poszáta monogám viselkedést mutat. A fészek általában alacsonyan, bokrokban vagy sűrű lombozatú fákban található. A tojó 3-5 tojást rak, amelyeket 10-14 napig kotlik, míg a fiókák teljesen tollasodnak. A fiatal madarak a kirepülés után még néhány hétig a szüleik gondozásában maradnak.
Vonulás

A kerti poszáta tipikus vonuló madár, amely a költöző időszak végén, kora ősszel elhagyja fészkelési területeit, és Dél-Afrikába vagy a szubszaharai régióba vonul. Tavasszal, általában március és április hónapokban térnek vissza költöző területeikre.
Megőrzés és státusz

A kerti poszáta állománya stabilnak tekinthető, és a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által a "nem fenyegetett" kategóriába sorolták. Széles elterjedési területe és alkalmazkodó képessége miatt jelenleg nem áll fenn komoly veszély az állományára. Azonban a természetes élőhelyek csökkenése és az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai jelenthetnek kihívást a faj jövője szempontjából.