Súlyok és méretek

Biológiai adatok

Veszélyeztetettség

Állatleírás

A vízityúk (Gallinula chloropus) egy közepes méretű madárfaj, amely a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozik, belül pedig a gémalkatúak rendjében a tyúkalakúak (Gruiformes) rendjéhez kapcsolódik. Széles körben elterjedt, megtalálható Európa, Ázsia, Afrika, és az Amerikai kontinens nagy részén, valamint Ausztráliában és a szigetvilágban is. Élőhelye elsősorban álló- és folyóvizek melletti nádasok, mocsarak és tavak, ahol bőséges növényzet biztosítja számára az élelemhez való hozzáférést és a rejtőzködés lehetőségét.

A vízityúk testhossza 30-35 cm között mozog, súlya pedig 250-400 gramm közötti. Jellegzetes megjelenését a sötétzöld szárnyai, a szinte fekete tollazat, valamint a fején és tarkóján található sötétbarna foltok adják. A legfeltűnőbb azonban az élénkpiros csőre és a homlokán lévő ugyancsak piros színű pajzs, amely különösen a párzási időszakban válik intenzívvé. Lábai zöldek, hosszú ujjaikkal kiválóan alkalmazkodott az életmódjához: képesek gyalogolni a vízi növényzet szárán és levelein, valamint úszni és merülni is.

Táplálkozása rendkívül változatos: elsősorban növényi eredetű táplálékot fogyaszt, mint például a vízi növények levelei, magjai és gyökerei, de nem veti meg az állati eredetű táplálékot sem, így kisebb rovarokat, puhatestűeket és halakat is megeszik. Az élelemkeresés során gyakran látható, ahogy a vízparti sáros talajt turkálja, vagy a víz alatti növényzet között kutat.

A vízityúk területvédő madár, amely a költési időszakban különösen agresszívvé válhat. Fészkelési időszakuk tavasztól késő nyárig tart. Fészkeiket többnyire a part közelében, rejtett helyen, növényzetből építik meg. Egy-egy tojásrakási időszakban általában 5-9 tojást raknak, amelyeket 18-22 napig kotlanak, míg a fiókák kikelnek. A fiókák születésüktől fogva jól úsznak, de a szülők még hetekig gondoskodnak róluk, míg teljesen önállóvá nem válnak.

A vízityúk remekül alkalmazkodott az emberi környezethez is, így gyakran találkozhatunk vele városi parkok tavainál vagy mesterséges víztestek közelében, ahol viszonylag könnyen megközelíthető és megfigyelhető. Védelmük érdekében fontos, hogy élőhelyeik megőrzése mellett elkerüljük a zavarásukat, különösen a költési időszakban.