Állatleírás

Az Ékfarkú halfarkas (Stercorarius parasiticus) egy különleges és érdekes madárfaj, amely a halfarkasfélék (Stercorariidae) családjába tartozik. Ez a viszonylag kisméretű, de erős és ügyes ragadozó madár főként az északi sarkkör közelében, illetve az Arktiszon és a tengeri területeken él. Megfigyelhető az északi Atlanti- és Csendes-óceán partvidékein is, különösen vonulási időszakban, amikor délebbre, akár a trópusokig is eljuthat.
Megjelenése: Az Ékfarkú halfarkas közepes méretű madár, testhossza 41-46 cm között mozog, szárnyfesztávolsága pedig 105-117 cm. Tömege 300-650 gramm között változhat. A faj jellegzetessége az éles kontúrú, széles alapú, de az elején keskenyebb és a végén ék alakú farok. A tollazat változatos; a fiatal madarak barnásak, míg a felnőttek többféle színben pompáznak, beleértve a sötétbarna, fekete, szürke és fehér árnyalatokat. A szárnyak hosszúak és keskenyek, ami kiváló manőverező képességet biztosít számukra.
Életmódja és viselkedése: Az Ékfarkú halfarkas elsősorban a nyílt tengeren él, és csak szaporodási időszakban tér vissza a szárazföldre, hogy fészket építsen. Táplálkozása változatos; főként halakat, tengeri gerincteleneket és kisebb madarakat zsákmányol. Különleges viselkedése, hogy gyakran más tengeri madarakat zaklat meg, hogy kicsalja zsákmányukat a csőrükből, egyfajta kleptoparazitizmus révén.
Szaporodása és fészkelési szokásai: A szaporodási időszakban az Ékfarkú halfarkas tundra területeken, ritkábban sziklás partokon fészkel. A tojó általában egyetlen tojást rak, amelyet mindkét szülő váltva kotlik ki körülbelül 4 hétig. A fiókák viszonylag gyorsan nőnek, és már a kikelés utáni 3-4 hétben képesek lesznek repülni, bár még egy ideig szüleiktől függnek az élelemért.
Vonulási szokásai: Az Ékfarkú halfarkas kifejezetten vonuló madár, amely évszaktól függően jelentős távolságokat tesz meg. A költőterületeikről a téli időszakban délebbre, gyakran az északi félteke mérsékelt övi tengeri területeire, sőt, néha az Egyenlítőn túli vizekre is elvándorolnak.
Veszélyeztetettsége: A Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) jelenleg a legkisebb aggodalomra okot adó fajok közé sorolja az Ékfarkú halfarkast, ami azt jelenti, hogy globális populációja stabilnak tekinthető. Azonban mint minden vadon élő faj, ők is szembesülnek kihívásokkal, mint például az élőhelyek csökkenése és a tengeri szennyezés. Az éghajlatváltozás hosszú távú hatásai szintén potenciális fenyegetést jelentenek számukra.